Zsolt tévét néz, amikor Viki végez a fürdőszobában, ajándék vár a takaróján, sem névnap, sem születésnap nincs, mégsem kivételes a meglepetés. Ilyenkor a férfi látszólag matat a szobában avagy úgy tesz, mintha a filmet figyelné, várja Viki mosolyát a tetszetős fehérnemű vagy az illatszer megpillantásakor. Mézsárga baby-dollt rejt díszdoboz. A sárga és a narancs a férfi kéjszíne, Zsolt mellett Viki megismert két tucat árnyalatot. Felmerülhetne, hogy kinek okoz örömöt, a kedvesének vagy magának, amikor élvezi a lányon. A kérdés nem kérdés, közös a gyönyörük.
– Mi őrjít meg benned hamarabb? A bőröd, a parfümöd vagy a szenvedélyed? – létezhetetlen a várakozás. A lány ajkaiba kapaszkodik. Viki bőre iránt epekedik, Viki melleit kebelezné be. A sárga csipke lázítja. Az ébredő nap színe, suhan át gondolataiban. Több százszor vadultak meg egymásért, reggel, délben, este, ahogy a vérük diktálta. Szemes kéjbarlanggá vált. Az emlékek, ahol Zsolt feltárta az erotika palettáját, a nyaraló falai, az ablakokat éjjel takaró drapériák, amik tanúk voltak az orgazmusaiknál, megőrizték, árasztják magukból a lobogást.
Az első hétvégéiken Viki felfedezés volt, ma már maga a cél. Bármennyire ismerős, ami következik, vagy talán éppen ezért, már az elképzelés szétveti az ágyékát. Viki nyelve simogatja a fogait. Zsolt úgy fekszik mellé, hogy nem szakad el a szájától, ujjai a Vénusz domb aljában a tömörré vált mámorponthoz tapadnak, balzsamosan csellengnek a csiklón, biztos szféra, aminek nyomán zabolázhatatlan hullámzásba tör ki Viki teste.
– Fetrengj, Kicsim! Fetrengj, Édes! – Lehet-e meghitten utasítani? Pápai Zsolt épp most tette meg. Azért utazott le Pestről, azért tette szabaddá magukat napokra, hogy szerelmét eszeveszett sóvárgásba sodorja. Vikit kiszolgáltatottá teszi, az ösztönök uralma alá hajtja, saját vágyainak börtönében vonaglik Zsolt boldoggá ölelő karjaiban. Rabbá válik, Zsolt fogságba ejti.
Zsolt kemény, peckesen feszülő férfias erejét tarthatja a kezében, háttal-oldalt fekve nyomul az ágyékához, násztáncot lejtő csípőjébe ujjainak irányításával magába dugja Zsolt falloszát. – A tiéd, Édesem! Használd! – kínálja Zsolt. A nő teszi magáévá a férfit, üresen kongana nélküle a teste. Viki csípőjének viharos körzéseit Zsolt ölelő, átfonó karja csillapítja, másként minduntalan elvesztenék egymást, szilárdan kell tartania a kielégülő lányt. – Vágyom rád, Gyönyörűm! – Viki öle erőtlenné válik, egybeolvadásukat Zsolt markáns lökései folytatják. Szerelmet üzennek a fallosz csusszanásai, szerelmet üzen a férfi kék szeme, szerelmet üzen Zsolt figyelme.
Viki hálás szája hajol a hímtagjára. – Francba, Kicsim! Óvatosan! – vissza kell fognia a lányt. Még nem akar elsülni, nem így akar elsülni.
Viki tágra nyílt ajkai, az összefonódás alatti mosoly, kacaj nyugtatja Zsoltot, a remélt úton halad. Férfiasságának fáradhatatlan, ütemes mozgása közben óvó-vigyázó figyelme Viki újabb gyönyörét óhajtja. Pásztázza az önuralmat vesztett barna tekintetet, hallja a szenvedély hangszíneit. A nő ölének belső cirógatása és karjai szerető ragaszkodással ölelik. Ami a csípőjüknél történik szinte másodlagos, összebilincselt pillantásuk, Viki nyakának habzsolása, mellkasuk szoros közelsége alakítja a férfit és a nőt egyetlen párrá. Zsolt a szeretkezésnél is többet akar, Viki szárnyalásáért dugni, kínálja falloszát a kedvesének.
Az együttes kielégülés után Viki megpihenne, kimerítette a végeláthatatlan erotika. Zsolt megsemmisítené a lány józan eszét, mint a születésnapi tortákon a tűzijáték, végső meglepetést tartogat. Szájának vákuma, nyelvének ujjakhoz nem hasonlítható érzékenysége kóstolja a combjait elpilledten széttáró nőt, no és persze az ejakuláció után kicsorgó saját ízét is. Fáradhatatlansága az utolsó tartalékokat felemésztő remegő hevességbe korbácsolja Vikit. – Nem bírom tovább! – Viki időnként a párnába markol, máskor nyolcig számolva bent tartja, majd kifújja a levegőt, hogy elterelje saját figyelmét, elnyomja, elhalassza a végső, onnan már újra nem éleszthető spriccelő gyönyörig. – Akarlak! – Nem pusztán kapaszkodik a hajába, úgy húzza, hogy fáj Zsoltnak, a száját magához tépi, szinte harapva csókol. Szólni nem akar, de sajog a fejbőre, ahogy a lány görcsösen fogva tartja, a csókok viszonzása közben lazítania kell Viki ujjain.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
