Vacsoráznia nem kell, megejtették Zsoltnál. Óvatosan zuhanyozik, lábujjhegyen oson ajtótól az ágyig, csendben húzza magára a takarót. Sikerül, észrevétlenül érkezik meg, Viki nem mozdul, szuszog tovább. Mintha egy körhintán ülne, meztelen férfiak és nők zsongnak körülötte, egy nyelv az ajkához ér, női kéz simítja a farkát, nem látja, kié a kéz, de finom. Aztán az a nyelv, talán egy vörös hajú nő, ami a szájánál volt, csúszik le az ágyékára.

- Mit csinálsz? Azt hittem, nem keltettek fel. – Hason fekszik, egy nő a derekára ül, a vállait masszírozza. Ez más, megtörténik vele, kizökken a félálomból.

- Alszom, amikor indulsz reggel és alszom, amikor hazaérsz. Fáradt lehetsz – Viki éber hangja szól a valóságból.

- Hosszú nap volt – átadja magát a kényeztetésnek.

- Ezt szereted, a tét nélküli gyurmázást. Csak masszírozás, semmi más – Lalo arcához hajol, megpuszilja, bár nem látja, mégis látja a mosolyát, nappali fényben ismerte meg.

- A legkellemesebb, megérint a gyengédséged. Tudsz falánk lenni, habzsolva csókolni, vagy a tenyered célra repülve megmarkolni a kistestvért, mint egy bizsergető áramütés.

- Türelmetlen szerető vagyok?

- Gyakran, heves kis nő vagy.

- És ez hiba? – suttogva, bensőségesen beszélgetnek, mintha az éj csendjében pillangók hallgatnák ki őket.

- Néha kell, de többször kell az, amit most csinálsz. A lágyságod. Nő vagy, Cica!

- Vissza kell kapcsolnom egy sebességfokozattal – ismét a férfi arcához hajol, a fülébe búg.

- Hárommal – hallatszik a harmóniája. Besüpped a párnájába, ismét lebeg az álomban, ám most semmi nem zavarja a nyugalmát. Basszus! Arra ébred, hogy aktivizálódik a férfiassága. Viki lejjebb csúszott, a fenekén ül és a gerince vége felé nyomja szorosan két hüvelykujját a bőréhez, húzza le-fel. Ez is masszírozás, ám egészen más hatással. – Boszorkány vagy! – a rekesztett torokhang szólal meg, az is nehezen. Mozdul az ádámcsutkája, nyelnie kell, csaknem bent ragad a hang.

- Baj? – Viki sóhaja gerjed és gerjesztő.

- Már nem. Nem hiányzik semmi, megadtad a szelídséget.

- Ez a gyengéd, a pihe-puha ölelkezés.

- Szükségem van rá, ahogy neked is, csak gyakran kizökkensz.

- Így jó?

- Folytasd! – az ágyéka egyre inkább erőre kap.

- Megfordulsz? – percek múlva benyúl a férfi hasa alá, bevetésre alkalmasnak nyugtázza, amit tapint. Lalo teszi, amit kér. Eszébe nincs a nőtől átvenni a meghitt irányítás fonalát. Viki rácsúszik és óvatosan mozog rajta, a férfi feje felett fogja össze a csuklóit, támaszkodik rá. Lalo becsukott szemmel adja át magát, ő sem tudja, mit élvez jobban, a vágyat, amit a kedvese gerjeszt vagy a bűbájos tapintatot, ami álomba ringató. Meg is akad a kéj útján.

- Ne haragudj, fáradt vagyok!

- Semmi baj – leszáll Lalóról. Lágyan, szeretettel puszilgatja a dákóját, pusztán puszilgatja, nem tesz mást, távol tartja magát a hevesebb érintésektől. Tökéletesen találja meg az egyensúlyt, amire a férfinak szüksége van. Lalo igényli az óvatosságot, a bársonyos törődés serkenti a legjobban, különösen fáradtan.

- Mondtam, hogy boszorkány vagy! – cirógatja a nő haját. – Gyere, Cica! – háttal magához oldalra fordítja, így húzza közel. – Kis terpesz! – édes suttogással kéri. Így hatol be. Viki omlós az ölelésében. Egy pilledt, önmagát felkínáló lánykát karol át.