Zsolt fáradtan, zaklatottan ér haza. Viki nincs otthon, órák múlva köszön be a dolgozószobába, a férfinak hiányzik a szex kikapcsolódása.
– Fürdőszoba! Tíz perc, ingben gyere! – Zsolt türelmetlen, kielégítetlen, a lány ilyenkor nem vitatkozik, mindketten nyugalmat hozó gyönyört kapnak. Tíz perc múlva a férfi előtt áll, Zsolt ingében, ahogy igényelte. – Csábos vagy, Kicsim. Csinálnál egy kávét? – Jól hallja? Zsolt szórakozik? Vagy mégis belemerül az aktáiba? A kávéra szükség van a késői munkához.
Csengetnek, ki a fene este kilenckor? – Kinyitnád, Viki? – Négy kiló papír alól, az asztala mellől szól, Viki magára kapja a köntösét. Doki áll az ajtóban. Nem beszéltek arról, mi lesz a 3F után, Zsolt nem hozta szóba, Viki nem kérdezte, most ébred rá, hogy nem merte kérdezni.
– Szia! Bemehetek? – Viki ledermed. – Vica, elállod az utat! – Mintha csupán egy sörre ugrana be. Viki arrébb áll, Doki belép. – Hívogató vagy. – Viki szíve nem a mellkasában dobog, valahol a gyomrában ketyeg, a torkát abroncs szorítja. – Kávét főztél? Kérhetek? – árulkodó az illat
– Viki, ráérsz? – Bassza meg! Zsolt félmeztelenül, a birtoklást jelentő fekete, csípőre engedett nadrágban jelenik meg a konyhában. Egyszerre vonzó és szorongást ébreszt.
– Nem, Zsolt, ezt nem! – A két férfi nem fog engedni.
– Elcsábíthatlak, ha hagyod vagy megoldom erőből – lágyan emeli a lány állát, szabadulhatatlanul csókol. Nincs remény a nőnek. – Látni akarom, amikor Dokival élvezel! – Viki menekülne valahova, valahogyan, az ajkai hidegek, bénák maradnak. – Mit tegyek veled? – Minél jobban közeledik, annál biztosabban tudja, hogy erőt kell használnia. Nem adja fel, amire vágyik.
– Zsolt, mit csinálsz? – kijózanítaná az elvakult férfit.
– Nézni akarlak, Kicsim! Nekem okozol örömöt, Doki hazamegy, ha arra kérem.
– Nálatok hogyan lehet limonádét csinálni? – Mii van? Doki kinyitja a hűtőajtót, citromot, narancsot vesz elő. – Vica, lime van?
– A hűtőajtó polcán találod – a döbbenet természetessé, mindennapivá teszi a választ.
– Kösz – darabolja a gyümölcsöket, nem vesz tudomást a zaklatott hangulatról. Zsolt csendben kimegy, Doki szó nélkül pucolja, majd aprítja a narancsot.
– Merre van a limos pohár? – Viki automatikusan cselekszik, elképedve bámulja az érzéketlenségét, hosszúkás, fél literes poharakat vesz elő. A citrusok a pohár aljára kerülnek, a férfi vizet tölt rájuk, cukorral, citromlével ízesíti, szívószálat keres, a nő kezébe adja az üdítőt, Viki önkéntelenül elveszi, Doki folytatja a sörözést. – Megkóstolod? – Viki rezzenéstelenül vár, a kérdésre kortyol a limonádéba. – Hiányzik belőle valami? Iható?
– Igen – lecsúszik néhány csepp.
– Miért nem fogy?
– Mit akartok? Előre megbeszéltek.
– Igen, egyetemi barátság, még a doktori cím előttről.
– Menj el!
– Zso nem ezt szeretné.
– Az fontosabb? Erőszakkal is?
– Nem lesz erőszak, nem ezért jöttem. Ne húzd el! – megfogja, simítja a nő kezét.
– Ne csináld, Doki!
– Mit? Ez nem fáj, te félsz! – reszket a nő tenyere.
– Nem akarom, Doki!
– Dehogynem, így kezded mindig. Mitől félsz, tőlem vagy attól, hogy két férfivel leszel?
– Erővel is megteszed.
– Nem ezért jöttem, Zso kéjesnek akar látni.
– Azt hiszed, elcsábítasz?
– Természetesen, ezért vagyok itt.
– Viki! Háló vagy pirosszoba, ebben dönthetsz, másban nem! – Zsolt visszajön, rémületet ébreszt Vikiben.
– Vica, mit szeretnél? – Doki sürgetés nélkül várja a választ.
– Nem a hálónkban – elhaló a hangja. Doki magukra hagyja őket, Zsolt a nyakába bújik, birtoklón csókol. Viki a távolba mered, megszűnik az ellenállás, tegye a férfi, amit akar.
– Menjünk!
Doki lezserül a komódnak támaszkodva várja őket, levette a pólóját. A farmer hódító lenne, ha Viki képes lenne észrevenni. Kiemeli Doki fáradhatatlan csípőjét, a női szemek megakadnak rajta. Viki riadtsága a póló hiányát fogja fel.
– Vetkőzz, Kicsim, az ágy előtt! – Zsolt leül a fotelbe.
– Nehm! – alighang.
– Vetkőzz, Viki! Ne kelljen mást csinálnom!
– Nehm, üss meg!
– Vica, ne csináld! – Doki próbál megnyugtató lenni, Zsolt beleáll az akaratába. Az orvos Viki háta mögé lép.
– Nem te, Doki! – Zsolt szól a barátjára.
– Türelem, Zso! Vica, ülj ide! – erővel kell maga mellé húzni a lányt. Körbefonja a derekát, Viki beleremeg. – Cssíí, nyugalom! Add a kezed! – Viki tenyerét a farmejára helyezi. – Hagyd itt, ne vedd el! – ezt mondja, de Viki kezét felcsúsztatja a mellkasára, úgy tartja rajta saját tenyerét, hogy a nő végig szoros érintéssel érezze a bőrét.
– Nehm!
– Csendesedj! Nyugalom! – a hangszín olyan, mintha egy ijedt gyerekkel beszélne. A nő hárítóan elfordítja a fejét, feltárul a nyaka. Doki odahajol, szabad kezével a hajánál tartja mozdulatlanul. Nyelve nassolni kezd, nem engedi el Vikit a mellkasától, markoltatja azt. Szertefoszlik a nőből áradó visszautasítás. – Csókolj, Vicám! – a hajat szorító kéz maga felé fordítja a lányt, csókjuk falánkká, kölcsönössé válik. – Nyisd az inged! Ne kéresd magad! Vágyunk rá, hogy lássuk.
– Kérlek, nehh! – utolsó, meggyengült reménykedés.
– Csináld! – mosolyog. Viki akarata szétporladt.
– Segíts! – megadó segélykérés. Doki az ing feltárulásáig csókkal nyugtat.
– Ragyogó vagy, Vadóc! – Zsolt mellé fekve széthajtja a kigombolt inget. A nőt két férfi szája érinti, örvénylik a teste. Dokit érzi magában, Zsolt a melleire tapad, nemcsak a csípője remeg Doki lüktetésétől, a lábai is ritmusba kezdenek, a lábfeje megfeszül a gyönyörtől. Nem pihenhet, Zsolt siklik Doki helyére. A másik férfi pusztán előjáték volt, alélt, mozdulatlan vággyal fogadja magába szerelmét, Zsolt ágyéka simogató. – Kicsim, nézz rám! Add a szemeidet! – A táruló ajkak között besikló nyelv, mellkasának vontatott, mély hullámzása jelzi a bódulatot. – Szeretlek, Viki! – úgy súgja, hogy Doki sem hallhatja.
A szexszobát tapasztalt férfi rendezte be, az ágy kényelmes pihenést nyújt hármuknak, kielégült álom vár rájuk. Hajnalban bilincs záródik a Doki felőli csuklóján.
– Miért, Doki? – álmos, ébredő értetlenséggel kérdezi.
– Nem ismerlek még eléggé, lazíts, Vica! Többet akarok rólad tudni. – A nő combjai között játszik, egy ujját szemernyit becsúsztatja.
– Ne, kérlek, ne! – alig érthető motyogás, az ellenállás még erősebb, mint a kéjvágy.
– Viki, lazán! – Zsolt nemcsak buján nézelődik, nyugtató kezét a lány karjára teszi, Viki félelemtől ideges légzése egyenletessé válik. Doki tapintatosan halad befelé, a lány halkan felnyög, szabad kezével a lepedőt markolja, Zsolt alácsúsztatja a sajátját, most már az ő tenyerét szorítja, Doki ujja tovább simít, a lány csípője feszül, feszül, aztán ellazul. Csendes élvezet. – Fordulj! – Zsolt hangja, karolja a derekát, popsival maga felé fordítja. Viki fáradtan, békésen engedelmeskedik. Zsolt tekintete Dokiéval találkozik, szó nélkül mutatja, hogy elengedheti a csuklóját.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
