Viki kuncogva ébred, Lalo nem csupán csiklandozza a combjai között. Szó nélkül nyúl le, túr bele a férfi hajába, tartja önmagánál. Hangos sóhajok, apró nyösszögések jelzik éledezését.
- Cssí, csak érez! – Puha selyem, gumis szemtakaróval veszi el Viki látását.
- Ilyennel aludni szoktak – kuncog kissé félénken.
- Most nem azt fogod csinálni. Jó reggelt!
- Hány óra van? – önmaga is meglepődik, a hangja elhaló.
- Nem reggel. Uzsonnázni fogunk. Kicsit később. Lefekvés előtt fel akartad avatni a grófi ágyat, megtesszük.
- Ez az elhálás? – zavarban van, arcát melegség, pír önti el.
- Valami gond van? – Félbehagyja ténykedését a nő ölénél, felcsúszik az arcához, leveszi a szemtakarót. Viki mintha szégyenlős lenne, ami új arc, gátlásoktól mentesnek ismeri.
- Kellemes első alkalom – mosolyog. „Első alkalom” – feleségként.
- Pótolhatatlan vagy – puszit ad, ismét elfedi a barna szempárt. Odalent nem végez félmunkát, csókok, nyalakodások, apró fogazások követik egymást. Viki tüzesedik, ugyanakkor mintha visszahúzódó lenne.
Fel kell még dolgoznia az új helyzetet, az eltéphetetlen, okmányokkal is megerősített köteléket kettőjük között. Ismét eszébe jut Zsolt, mennyire vágyott erre, Viki meggyőzése azonban rögös út volt és a végén kettétörte. Lalo csupán kérdezett és várt, megnyugtató – ez a szó ugrik be, a legtalálóbb kettőjükre – Lajos feleségének lenni. Mégis olyan, mintha nem ő lenne, aki feleséggé vált, álomködös gondolatnak tűnik. Az a pillanat jut eszébe, amikor hatéves kora körül, első osztályosként egy negyedikes fiú puszilta meg, ártatlan kíváncsisággal léptek át egy határt. Párkapcsolat – határokat lépünk át az első puszitól az anyakönyvvezető előtt kimondott igenig. A párja jól érzi, önkéntelenül visszavonul önmagához képest. Vajon a férje ezután jogot fog formálni rá, a testére? A kislányos viselkedés plussz, fokozott törődésért kiált suttogva.
- Egy puha, félénk nyuszi vagy, akire vigyázni kell – Lalo önti szavakba. – Lazíts, pusztán hagyd, bízz bennem, ahogy eddig, hogy megtörténjen az első házastársi nász! – Önmagában a mondatokba formázás feloldja Viki kettős érzéseit. Eredményt hoz a kitartó, türelmes csiklójáték. A férfi nem elégszik meg egy száraz kielégüléssel, Viki az összes kontrollt elveszíti önmaga felett, átázik az előrelátóan odakészített vastag, több rétegbe összehajtott fürdőlepedő. – Finom vagy! – a nő mellé fekszik, aki immár a régen megszokott természetességgel nyugszik meg a hevességet kísérő, férfit dicsérő jelzés után.
Azonban félúton járnak. Lalo folytatja, hasonló elszállásra vágyik ő is. Két ujja közé csípi az eddig kényeztetett csiklót, addig szorítja, amíg Viki felszisszen: „Fáj!”
- Nyugalom! Ne érzékenykedj, légy türelemmel! – Másik bőrbe bújt volna? – Lazíts, szépen, tágan! Aprót se mozdulj! – Viki öle önkéntelenül reagálna a férfi kezdődő behatolására. – Mondtam, hogy tágan, lazán! – Erősít ujjai szorításán.
- Ne csináld! – visszautasítaná az irányítás teljes átvételét.
- Hallgass rám! Így akarom. Ne zárd rövidre, hogy veled lehetek! Segítek. – Egyre mélyebbre hatolva az egészséges női reakció egyre erősebben mutatkozna meg, a férfi azonban még várni akar. Ujjai erejét és a szorítást használva eléri, hogy a nő azt tegye, azon az úton haladjon, amin Lalo akar, Viki tocsog és forró, de nem szűkül rá a falloszára. Túl sok ki-becsusszanásra nincs esélye, mégis nyújtja első férji kielégülését és a felesége képtelen kibújni a hatása alól, a fizikai erővel és a szavakkal vezetett úton halad. A szorítást váratlan, hirtelen engedi fel, együttes lángoláshoz juttatva mindkettőjüket.
- Most olyan Zsolt-os voltál – csodálkozik Viki.
- Amikor erre van szükségünk, ezt fogom tenni. Megérte – puszival adja át a szeretetet. – Megéheztünk – elégedett boldogsággal lép tovább a következő programra.
Szobájuk asztalán várja őket a gyertyákkal meghitté tett, nászutasoknak járó terülj-terülj asztalkám.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
