Viki ébreszthetetlenül alszik a hallban, amikor hazaérnek. Kimeríti a három óránkénti szoptatás és Lalo bár igyekszik otthonról dolgozni, naponta néz be a kapitányságra, ilyenkor a nyűgös bébi nem hagyja pihenni anyukáját, akinek a szervezete minden lehetőséget megragad a zavartalan pihenésre. Kacagó, a gügyögve felé hajoló apa haját tépő pellusváltás neszei nem hallatszanak ki a gyerekszobából, Viki „konyhakészen”, ahogy a kórházban megszokták, egy kispárnára téve kapja meg az éhes apró szájat, aki rutinosan, célirányosan találja meg a kaja forrását. Lalo leül melléjük, egyszerre gyönyörködik a családjában és a nőben. Két és fél hónapja él cölibátusban, kezdetben a maffia vidékén, később a gyermekágy miatt, a szülész további két hét türelmet kér. Mintha stafétát váltanának a szoptatás után. Árpikát tele gyomorral elnyomja az álom, Viki visszanyeri az éberségét. Többet annál, a családapa egyre kevésbé képes türtőztetni elő-elő törő férfias vágyait, a tekintete elárulja. Viki kéri a lehetőséget, hogy lefektesse a picit, utána bemegy a férjéhez, aki munkába temetkezve igyekszik átvészelni az orvosi tiltó szót.
Ölébe ülve csókolja meg és csábítja.
- Ne csináld, Cica! Nem vagyok fából. Őrülten hiányzol, de még nem szabad.
- Én mondom meg, mikor szabad – megfogja a kezét, húzná a hálószobába.
- Liptai mondja meg.
- Liptai csak a tankönyvet darálja, jól vagyok, egy hete semmi nyoma a szülésnek. Tiszta és szűzies vagyok – búg a férje fülébe.
- Most, de vigyázni kell rád, pihenned kell, hogy megerősödj, a következő terhességgel se legyen gond.
- Találj megoldást! Hiányzol, ezer éve nem nyúlt hozzám férfi – epekedése nem marad el a férje mögött.
„Találj megoldást!” – visszautasíthatatlan kihívás, feladat és lehetőség.
- Bújj be egy picit a takaró alá, meztelenül! Mindjárt megyek.
Viki eleget tesz a kérésnek, bár fogalma nincs, miért kell várakoznia.
- Hol jártál?
- Itt álltam az ajtó előtt – pimasz kedvességgel mosolyog.
- L’art pour l’art várattál?
- Jót tett neked – incselkedne, ha nem öntené nyakig a tesztoszteron amint szabad utat kap. Nem csókolja, hanem falja a feleségét, ahol éri, homlokától a talpáig. Hiányzik az orgazmus is, de legalább annyira az édes nő bőre. – Óvatosan! – két ujjával két centire benyúl. Vikinek elég lenne ennyi is, ha tovább tartana.
- Ne szarakodj velem! – A kielégülés hónapok óta tartó megvonása győz a férfi hiánya felett.
- Ázol.
- Mi van? Basszus! – Nem figyelt rá, megszűnt a külvilág és önmaga érzékelése is, amikor elöntötte az anyatej. – Most szoptattam.
- Azok a fránya hormonok – egy swinger múltú pasi semmitől nem jön zavarba. – Vegyél fel egy kismama melltartót, megoldjuk – háborítatlanul, pillanatnyi megakadás nélkül intézkedik. Egy tiszta, vasalt törülközővel tér vissza, összehajtva teszi be a legombolható melltartóba. Hoz még kettőt, leteszi a komódra.
- Ez mindig így lesz? – Hogy a fenébe lehet tejjel elárasztva szexelni? Úgy, hogy nincs más választás.
- Pár hónapig – kedves csók a válasz. – Pucsíts felém! – „Találj megoldást!” – megtalálta, amikor Viki még részben érinthetetlen, mégis mindkettőjükben gátat szakít a szenvedély.
Viki hátsó bejáratára keni a csúsztatót és nem hatol mélyre, elég, ha a makkot beszippantja a nő, a feleségét ugyanaz a két ujj, ugyanolyan mélyen kényezteti, mint percekkel ezelőtt.
Viki feléje fordul, bújik a megnyugodott ölelésbe, a szárazra cserélt törülközőt magához szorítja, amibe még cseppenget az utánpótlás, így alszanak el együtt a délutáni napsütésben.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
