Zsolt két nap alatt nyolc órát aludt, túl van három tárgyaláson, ma délig vezetett két órát, a pesti dugóban is. Az ebéd kielégíti az igényt, hogy kapkodás nélkül élvezze az ízeket, a tulajdonos pincészetében palackozott száraz vörös bort visznek magukkal a szobába. Nincs feladat szabadidő nyugalma száll rájuk, miközben kihúzza a dugót. Nem szabadul az elmúlt napok információitól, perekben feltáruló feladatoktól, túlpörögve a szex szakítaná meg a gondolkodás gépezetét. Agyonhajszolt, szótlanul kortyolja a bort, Vikit nézi, ahogy kipakolja a bőröndöket. Meg kellene dugni, utána álomba lazulna, de erőtlen hozzá.

- Azt hagyd kint! – A lány Zsolt útitáskájából becipzárazott férfi illatszertartót tenne a szekrénybe. Viki nem szokott bezárt dobozkákba lesni, kedvese önmagának készíti elő a tisztálkodási szereket.

- Mi van benne, elárulod? – cicásan terpesztve ül Zsolt combjára, tarkóját átkarolja. Olyan közel hajol, hogy érezhető a desszert illata.

- Vanília és pisztácia, ezzel volt a palacsintád töltve – mosolya visszafogott, a fáradtság legyőzi.

- Most már boros is – kiveszi Zsolt kezéből a poharat, incselkedve kortyol belőle. – És ha innen iszol, vanília, pisztácia ízű lesz neked is – fordítja a rúzs nyomát Zsolt felé.

- Kidőltem, pihennem kell – beszélni is kimerült

- Akkor miért nem alszol már? Mit dugtál el? – csábít tovább.

 - Hozd ide, kérlek! – borospoharát az asztalra teszi. Átveszi Vikitől a titokzatos szelencét. – Fordíts hátat, ne leskelődj! - Mondania sem kell, Viki leveszi a blúzát- - A melltartót is! – a férfi hangjába energia költözik. Viki látja, amint a szövetdobozért nyúl, hallja a cipzár hangját. Mindkettőjüknek előjáték a várakozás, a képzelet arról, mi következik. Viki pezsgő vére átadja magát Zsoltnak. – Ne tegyél semmit, kell a türelmed!

- Nehh, Zso! – Lovaglópálca simít végig a lány hátán. – Mi a franc?

- Cssíí! Hunyd be a szemed, csak érezd! Sose fájt. – A nő becsukott szemmel, moccanás nélkül szolgáltatja a mozit, amire kedvesének szüksége van. Zsolt nehezen hangolódik – Feküdj az ágyra, lássam a hátad! - A lovaglópálca csipetnyire lecsap, Viki felszisszen és összerezzen a meglepetéstől, a második csipet-csapás már izgató, minden ütésecskétől szisszen és rezzen a lány. Zsolt a kéjelgő női testtől remél erőre kapni. Áhítja a kielégülés harmóniáját, az oda vezető út azonban döcögős, Viki segítsége és türelme kell.

- Nem férhetett el – párnába fúrja arcát.

- Dehogynem, összehajtható a nyele - szövetsusogás jelzi, amikor leveszi a pólót. Félreteszi a játékszert, Vikire fekszik, bőrük összetapad. Átkulcsolja ujjaikat, így nyújtja ki Viki karjait, csókol a nyakába, ad puszit a fülébe. – Fordulj meg, Kicsim! – a csodálkozás és a szeretet kevereg a tekintetében, amikor a barna szemekbe néz. – Markold, Vadóc! - Zsolt önmaga mellére helyezi a nő kezét, Viki fokozódó nyomással simítja a mellkasát. A nő izgatott, buja arca hat, a férfi ágyéka kezdi fogadni agya utasításait. Ismét előkerül a lovaglópálca, Vikinek meg kell szoknia, hogy Zsolt kezében ne féljen tőle. Viki combjai között suhan, időnként betér a bugyiba, máskor a selymen keresztül aprót üt, mint korábban a hátán. Viki tapintja a hatást, az epekedő női test célt ér, Zsolt állóképessége felénél jár. Viki másik keze továbbra is a mellén hívogat. – Segíts, Kicsim! Segíts! – nem csupán kérés, hanem gerjesztő suttogás is.

- Csókolj! – ajkaira húzza kedvesét. – Vadulj meg! – Zsolt lázba jön a birtoklástól. A lovaglópálcát a nő fogai közé szorítja, egyberagadó tekintetükön keresztül kontrollálja, Viki mennyit visel el.

- Csatolj ki! – most már szűk a nadrág. – Kicsim…! – ismét hasra fordítja, lehúzza a bugyit, a szemérmét kóstolja. A fáradt erőtlenség elmúlt, a vágyakozó izgalmat élvezi, a női csípő ritmusát óhajtja. Ki-be siklások, lökések közben csókokkal halmozza el. Viki reszkető öle sodorja kielégülésbe. Az ebéd után harcképtelen férfi ledől kedvese mellé, a párnát feje alá igazítja. – Őzike. Őzike vagy. Becserkészlek, bekerítelek és te hagyod, nem tudsz, nem is akarsz ellene tenni – percek múlva alszik.