Zsolt két nap alatt nyolc órát aludt, túl van három tárgyaláson, ma vezetett két órát, közben átvergődött a pesti csúcsforgalmon. Ebéd alatt kapkodás nélkül élvezi az ízeket, a tulajdonos száraz vörösborát viszik magukkal a szobába. Nincs feladat szabadidő nyugalma száll rájuk, miközben kihúzza a dugót. Nem szabadul a perekben feltáruló feladatoktól, túlpörögve a szex szakítaná meg a gondolkodó gépezetet. Agyonhajszolt, szótlanul kortyolja a bort, Vikit nézi, ahogy kipakolja a bőröndöket. Meg kellene dugni, utána álomba lazulna, de erőtlen hozzá.
– Azt hagyd kint! – A lány Zsolt útitáskájából becipzárazott férfi illatszertartót tenne a szekrénybe. Viki nem szokott bezárt csomagocskákba lesni.
– Mi van benne, elárulod? – cicásan terpesztve ül Zsolt combjára, tarkóját átkarolja. Olyan közel hajol, hogy érezhető rajta a desszert illata.
– Vanília és pisztácia, ezzel volt a palacsintád töltve – mosolya visszafogott, legyőzi a fáradtság.
– Most már boros is – kiveszi Zsolt kezéből a poharat, incselkedve kortyol belőle. – És ha innen iszol, vanília, pisztácia ízű lesz neked is – fordítja a rúzs nyomát Zsolt felé.
– Kidőltem, pihennem kell – beszélni is kimerült.
– Akkor miért nem alszol már? Mit dugtál el? – csábít tovább.
– Hozd ide, kérlek! – borospoharát az asztalra teszi. Átveszi Vikitől a tarisznyácskát.
– Fordíts hátat, ne leskelődj! – Mondania sem kell, hogy Viki vegye le a blúzát. –- A melltartót is! – hangjába energia költözik. Viki látja, amint a titokzatos kicsi zsákért nyúl, hallja a cipzár hangját. Mindkettőjüknek előjáték a várakozás, a képzelet arról, mi következik. Viki pezsgő vére átadja magát Zsoltnak. – Ne tegyél semmit, kell a türelmed!
– Nehh, Zso! – Lovaglópálca simít végig a lány hátán. – Mi a franc ez?
– Cssíí! Hunyd be a szemed, csak érezd! Sose fájt. – A nő becsukott szemmel, moccanás nélkül szolgáltatja a mozit, amire kedvesének szüksége van. Zsolt nehezen hangolódik. – Feküdj az ágyra, lássam a hátad! – A lovaglópálca csipetnyire lecsap, Viki felszisszen és összerezzen a meglepetéstől, a második csipet-csapás már izgató, minden ütéskétől szisszen és rezzen a lány. Zsolt a kéjelgő női testtől remél erőre kapni. Áhítja a kielégülés harmóniáját, az oda vezető út azonban döcögős, Viki segítségére és türelmére szorul.
– Nem férhetett el – párnába fúrja arcát.
– Dehogynem, teleszkópos a nyele – szövetsusogás jelzi, amikor leveszi a pólót. Félreteszi a játékszert, Vikire fekszik, bőrük összetapad. Átkulcsolja ujjaikat, így nyújtja ki Viki karjait, csókol a nyakába, ad puszit a fülébe. – Fordulj meg, Kicsim! – a csodálkozás és a szeretet kevereg a tekintetében, amikor a barna szemekbe néz. – Markold, Vadóc! – Viki fokozódó nyomással simítja a mellkasát, Zsolt önmaga mellére helyezi a nő kezét. Hat Viki izgatott, buja arca, a férfi ágyéka kezdi fogadni agya utasításait. Ismét előkerül a lovaglópálca, Vikinek meg kell szoknia, hogy Zsolt kezében ne féljen tőle. Viki combjai között suhan, időnként betér a bugyiba, máskor a selymen keresztül aprót üt, mint korábban a hátán. Viki tenyere tapintja a hatást, az epekedő női test célt ér, Zsolt állóképessége felénél jár. Viki másik keze továbbra is a mellén hívogat. – Segíts, Kicsim! Segíts! – nem csupán kérés, hanem gerjesztő suttogás is.
– Csókolj! – ajkaira húzza kedvesét.
– Vadulj meg! – Zsolt lázba jön a birtoklástól. A lovaglópálcát a nő fogai közé szorítja, egyberagadó tekintetükön keresztül kontrollálja, Viki mennyit visel el. – Csatolj ki! – most már szűk a nadrág. – Kicsim…! – ismét hasra fordítja, lehúzza a bugyit, a szemérmét kóstolja. A fáradt erőtlenség elmúlik, a vágyakozó izgalmat élvezi, a női csípő ritmusát óhajtja. Ki-be siklások, lökések közben csókokkal halmozza el. Viki reszkető öle sodorja kielégülésbe. Az ebéd után harcképtelen férfi ledől kedvese mellé, a párnát feje alá igazítja. – Őzike. Őzike vagy. Becserkészlek, bekerítelek és te hagyod, nem tudsz, nem is akarsz ellene tenni – percek múlva alszik.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
