Delacroix ikonikus jelentőségű festményén a francia polgárságot egy megtépázott ruházatú nőalak vezeti a szabadságba.
"Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad..." - Történelem érettségire megtanultuk az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának első szabályát. A megalakuló francia köztársaság alaptörvényében mégsem ejtettek szót a nők jogairól. Kiszolgáltatottak maradtak az apjuknak, a férjüknek, választójog szempontjából kiskorúként kezelték őket. A francia nők mégis aktív szereplőkké léptek elő a politikai életben. Egyik legismertebb képviselőjük Olympe de Gouges volt. Nemes ember törvénytelen lánya, akit szülei boldogtalan házasságba kényszerítettek, férje azonban meghalt. Az özvegy politikai pamfleteket kezdett írni a nemek egyenlőségéről, rádöbbent, hogy a "szabadság, egyenlőség, testvériség" a nők számára nem érvényesül. Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának mintájára 1791-ben megírta "A női és polgárnői jogok nyilatkozatát". Ebben lefekteti, hogy "A nő szabadnak születik és jogai megegyeznek a férfiakéval. ... Ha a nőnek joga van a nyaktiló alá állni, legyen joga felmenni a tribünre is!" Volt bátorsága kijelenteni, hogy a férfiak a maguk számára akarnak hasznot húzni a forradalomból. A sorsa őt igazolta, Robespierre a forradalom és a nép ellenségének kiáltotta ki, nyaktiló általi halálra ítéltette. A kormánypárti ügyész szavai jellemzőek a korabeli társadalomra: "Férfias némber, az arcátlan Olympe de Gouges, aki politizálni akart!" A nők egyesületeit betiltották, nem vehettek részt nyilvános gyűléseken.
A Bastille ostrománál és a barikádokon együtt küzdöttek a férfiakkal, a francia forradalom mégis elárulta a nők ügyét, nem hozott változást a helyzetükben. A polgári forradalom tiszteletben tartotta a polgári értékrendet, de megmaradt a férfiak forradalmának.
A nők helyzete megosztotta a kor politikusait, gondolkodóit, a filozófusok többsége a férfival egyenrangúnak tekintette őket. Bár Rousseau a férjhezmenetelt és az anyaságot tartotta a nő egyetlen hivatásának: "A nőnevelésnek a férfiak igényeit kell szolgálni. A nő arra született, hogy alávesse magát magát a férfinak és eltűrje szeszélyeit." Azonban Voltaire felháborodott a női nemet sújtó igazságtalanságokon, Diderot szerint a nők alacsonyabb rendűsége a társadalom műve. Montesquieu paradox hozzáállása tükrözi leghűebben a felvilágosodás társadalmának kettős állásfoglalását: "Ész és természet ellen való, hogy a nő legyen az úr a házban, de nem az, hogy egy birodalmat kormányozzon." A magánéletben elvárta, hogy a nők alárendeljék magukat a férfiaknak, de a közéletben teret nyitott volna számukra.
A nagy francia forradalom után, a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemében kérdésessé vált a nők évszázadok óta tartó, természetesnek tűnő alávetettsége.
Az első áttörő lépéseket a XX. század elején a szüfrazsettek tették meg. Suffragium: szavazat, szavazati jog, ebből a latin szóból ered a szüfrazsett elnevezés. Tevékenységük Angliában kezdődött. Választójogért, politikai egyenjogúságért küzdöttek, alapvető jogokat követeltek az egyenlő oktatás, munkavállalás terén. Lehetőségért, nem kötelezettségért szálltak harcba!
Mi vezetett a feminizmus sikeréhez? Nem a szélsőséges, figyelemfelkeltő megnyilvánulásaik - a mozgalom egyik tagja a király lova elé vetette magát, temetése szimpátiatüntetéssé változott. Az I. világháború gazdasági kényszere hozta meg az áttörést. A férfiak harcba vonultak, a hadiiparban a nőket kellett munkába állítani, ekkor szükségessé vált a jogi státuszuk rendezése. Angliában a 30 év feletti nők kapták meg 1918-ban a szavazati jogot. A háborút követően a nők nem adták fel az önálló keresetet, a hadiözvegyeknek nem maradt más esélyük a megélhetésre, 1928-ban általános szavazati joghoz jutottak.
Hazánkban az Őszirózsás forradalmat követően a nőket 24. évüktől illette meg a szavazás lehetősége, de kizárólag az írástudókat, analfabéták tömegei maradtak jogfosztottak. Meg kell jegyezni, hogy a férfiak már 21 éves koruktól alanyi jogon vonulhattak az urnához. A II. világháború után vezették be az általános választójogot. A kommunista országokban a teljes foglalkoztatottság állami szintre emelkedett, ideológiai kérdéssé vált. Felejthetőek-e a traktoros lányok vagy a kohásznők? A közveszélyes munkakerülés mellett bevezették a háztartásbeli fogalmát, az un. "eltartott" nők nehéz fizikai munkát végeztek a családi gazdaságokban, gyakran állattartással és növénytermesztéssel foglalkoztak.
A feminizmus következő hulláma az USA-ból indult el. Az 50-es években, a háborút követően szerették volna a nőket visszaterelni a kertvárosi háziasszony szerepébe. A katonák visszatértek a frontról és munkavállalóvá nőtt egy fiatal férfi korosztály. A hivatalos propaganda egyéni problémává kicsinyítette a nők elégedetlenségét. Betty Friedan írta meg azt a bestseller könyvet, amely elindította a feminista változást. Az írónő családi gyökerei hazánkba is visszanyúlnak, anyai nagyapja emigráns volt. A magyar származású pszichológusnő summa cum laude minősítéssel diplomázott. Egyik cikkében feltárta, hogy az előítéletek miatt a diplomás nők alig bírják hasznosítani a tudásukat. A cikk publikálástól minden újság elzárkózott. A feleség és háromgyerekes anya folytatta az anyaggyűjtést, a cikk könyvvé bővült, 1963-ban jelent meg The Femini Mystique címmel. Az első 3000 példányt elkapkodták, későbbiekben 2 millió nő olvasta el. Bár férje támogatta a könyv kiadását, viharos házasságuk válással végződött.
"Szexuális forradalomként" vált közismertté a hippi korszakkal is összefonódó modern feminista mozgalom. A női munkavállalás mellett a hagyományos nemi szerepek átalakulása jellemezte, előtérbe került a nő saját testéhez való joga. Óvszer már rendelkezésre állt, bár nem olyan komfortos, mint manapság, a 60-as évek közepén megjelentek az első fogamzásgátló tabletták. A fogamzásgátlás fejlődése, a tudatos családtervezés lehetővé tette a szexualitás reflektorfénybe kerülését. A nő felszabadulhatott, megszűnt a reprodukció, azaz fajunk szolgája lenni.
Magyarországra a szexuális forradalom a kommunista cenzúra miatt később settenkedett be. Hazánkban az ideológiai okból fenntartott látszat-egyenlőség és az általános női munkavállalás miatt más gondokkal küzdöttek az asszonyok, mint az Amerikában élő kertvárosi társaik. A feleségekre kettős teher nehezedett, a gazdasági szektorban vállalt erőfeszítéseik mellett megmaradt, hogy a házimunka és a gyermeknevelés kizárólag a nő feladata.
A fogyasztói társadalomban általánossá vált, hogy a nők a gyermekvállalás után szinte azonnal visszatérnek az anyagi javak előállítását szolgáló szektorban, azaz munkába állnak. A hagyományos női-férfi szereposztás felborult. A fejlett gazdasággal rendelkező országokban, Európában ugyanúgy mint az óceánon túl, antifeminista mozgalmak alakultak, akik kétségbe vonják, hogy a megváltozott körülmények között a feminista mozgalmak rendelkeznek-e a női társadalom egészének felhatalmazásával. A modern anifeminista felfogás szerint a feminizmus immár betöltötte a szerepét, megteremtődött a nők jogi egyenlősége, nem korlátozott a tanuláshoz, munkához való hozzáférésük. Napjaink feminizmusa nőellenességbe fordulhat, kihasználttá teszi az asszonyokat, végső soron korlátozhatja a nőket az anyaság kiteljesülésében. A női szerepek alábecsülése rombolja, veszélybe sodorja, háttérbe taszítja a családot, ami társadalmi katasztrófához vezet. Leértékelődik az anyaság és a család, a társadalom gyökerei kerülnek veszélybe, vezető tünetként megjelenik a népesség fogyatkozása. Léteznek olyan antifeminista irányzatok, amelyek a magzatot nem kizárólag a női test részének tekintik, ebből kifolyólag az apa és a magzat jogai miatt az abortuszt összetett etikai, jogi és társadalmi problémaként kezelik.
Szembeötlően ritkábban hallunk a modern feminizmusnak ellentmondó törekvésekről. A nők kivétel nélkül felsorakoznak a feminizmus mögött? Felmerül a kérdés, hogy az antifeministák milyen érdekérvényesítő erővel, eszközökkel rendelkeznek. A feminizmus alapvetően harcos, tömegeket mozgató, aktív politikai fellépés. Milyen lehetőségek vannak a másik oldalon? Olyan nőkről beszélünk, akik számára elsőrendű a család, a gyermekgondozás. Ezek az anyák szerveznének politikai gyűléseket? Nyilvánvaló ellentmondás, ha a pulpituson állnának, akkor nem maradna idejük a bölcsőket ringatni, önmaguk életérzéseivel kerülnének szembe. Férfiak emelnék fel a szavukat saját családjukat védve? Nemcsak visszatetsző tőlük hallani, hogy az otthonukban szükség van a feleségükre, hanem össztűz alá veszik, aki megteszi. (Még akkor is, ha több aranylemezt maga mögött tudó pop-ikon.)
Napjainkban a családanyák hány %-a ad felhatalmazást a decibeleket, mikrofonokat, kihangosítókat sűrűn használó feminista aktivistáknak? Aki talál választ, adatot vagy csak közelítő becslést, írja meg nekem is! Hiteles forrás esetén szívesen posztolnám.
