Az újabb váratlan támadás után Viki elfogadja Doki felajánlását, a rendelőjében keresi. Zsolt vadsága fokozódhat ha törvényesen összetartoznak. Többet kell tudnia a döntéshez, szerelmük a megalapozatlan szakítást nem érdemli meg.
Dokit látta barátként póló, farmerba öltözve, látta a csábító buliszerelését, látta öltönyben, sőt semmiben megismerné, pusztán az ágyékát fotózva, de nem látta még fonendoszkóppal a nyakában. A fonendoszkópot az asztalon hagyja, köpenyt nem hord, a fehér nadrágban és fehér ingben is ügyel rá, hogy eltéveszthetetlen legyen, ki a legvonzóbb a klinikán.
– Az orvosos ruhád is pasis. – Viki köszönés helyett meglepetésének ad hangod.
– Muszáj, tudod a nővérek… – Invitálja beljebb kedélyesen.
– Hova üljek? – A szagok, a színek előhívják tudatalattijából az ösztönös betegfélelmet.
– Nem operálni fogunk! Foglalj helyet, ahova szeretnél! – Saját terepén hétköznapi természetességgel mozog. – Három cukorral kéred. – capuccinot készít. Viki akkor is tanácstalanul áll a rendelő közepén, amikor megkapja a csészét. – Csüccs ide mellém! – A vizsgálóasztalra ül fel, a keskeny sebészeti ágy operáláshoz kényelmes magasságban van. Viki megkönnyebbül, lazító a capuccino és páciensnek érezné magát az orvosi asztal mellett lévő fehér széken.
Segítségre van szüksége, Doki ezt ígérte, hallgatózó falak nélkül, a rendelőben beszélnek, Zsolthoz nem juthat vissza egyetlen mondat sem.
– Az irodából hamarabb kell hazamennem, megszorítaná az önállóságomat. – Viki a legfrissebb panasszal kezdi.
– Általában mikor érsz haza? Hányszor késel egy héten?
– Három-négy körül szoktam, két, maximum három nap kések egy-két órát.
– Gyakorlatilag a hónap felében este futsz be, ezért én is szólnék. Többet kellene a családoddal lenned. Ha jól tudom, megoldaná, hogy otthonról is dolgozhass, fogadd el! Aggódik a jövőtök miatt, nem zsarol. Ami a rendelőben hangzik el vagy itt történik, ezek között a falak között marad. – Lelép Viki mellől, leteszi a kávéscsészéket. – Ő sem bízza rám az ügyvédi dolgait. – Nem ül vissza a magas ágyra, Viki elé áll, felemeli az állát.
– Ne tedd, Doki!
– Miért jöttél? Kéretted magad Zágrábban, kéreted magad a párodnak! Ne kéresd magad! Mi másért jöttél volna? – Az öntudatos szavakat selymes, csábító csókok követik. – Miért félsz tőle? – Csókok között csempészi be a kérdést. – Bántott? Hogyan? Miért fogadtad el a meghívásomat? Információkat vársz tőlem vagy kettesben szeretnénk lenni? Hogyan bántott? Miért kell félned? Felkötött egy apró kötelet, feltett egy puha bilincset? A barátja segítségét kérte? – Viki a szenvedélyen keresztül nem fogja fel, vagy nem akarja felfogni a provokatív kérdéseket, nem csupán visszacsókol, hanem már csak két fehér gomb van bezárva a kórházi ingen. Nincs több kérdés, Doki a nő blúzától és melltartójától megfosztott mellét szívja, szopja, harapdálja. Zsoltnak igaza van, lenyűgöző.
– Sszii – felszisszen. – Fáj, Doki!
– Ennyit kibírsz! A gyönyör és az érzékenység egyensúlya. – A magas orvosi ágyon dönti hanyatt. Kötél nincs a rendelőben, van géz és fásli, Viki látja, mégsem áll ellen. A férfi az egyik kezét lelógatva az ágy vázához rögzíti, a másik női kéz az ágyékát tüzeli. – Vica, baszd meg! Nem kellett volna idejönnöd! Nem tudod, mi vár rád! Folytasd! – Viki mellett állva a gondosan, előrelátóan választott alsónadrág lehetővé teszi, hogy elég lehúznia a sliccét, nincs kétsége a nő ujjainak játékonyságáról. – Az endorfin ezerarcú, gyönyört okoz és szünteti a fájdalmat. – Mondja, miközben elveszi önmagától Viki kezét, ugyanúgy köti ki az ágyvázhoz mint a másikat. Viki tehetetlenné és kiszolgáltatottá válik. – Szopj, Vicám! Nyalakodj! – A nő csiklóját simítva, szorongatva biztosítja, hogy a bűvölet ne csituljon, alámeríti a kéjvágyba, akarja még a száját. Viki közben le nem veszi szemét a férfi arcáról, nem csupán Doki kedvéért teszi, önmaga is élvezi.
Így kellene folytatni, de Doki nem ezért van itt.
– Ide is tesz csipeszt? – ujjai közé fogja a bimbót.
– Nehm!
– Dehogynem! Biztos kipróbálta. Fájt?
– Szorított.
– Csak szorított? Akkor miért panaszkodsz? – Mi a fene ez? Viki teste megfeszül a fájdalomtól. – Maradj nyugton! Zso kímél, én nem foglak! – A hajánál fogva hátrafeszíti a fejét, felteszi a szoros csipeszt.
– Fáj, Doki! Fáj, vedd le! – Doki felteszi a csipesz párját.
– Megverlek, ha kiejted a szádból! Zso csak suhogtatja, én megverlek! – Honnan van egy orvosi rendelőben lovaglópálca? – Ne hisztizz! A szerelmed nem csinál ilyet! – a csipeszek közötti láncot Viki szájával fogatja meg, lehetetlenné téve a panasz lehetőségét. Hihető, hogy ez a Doki valóban erősen megüti, ha nem teszi, amire utasítja. Összekötözött kezekkel, a bimbóin préselő csipeszekkel, lánccal a szájában tehetetlenül vár egy orvosi ágyon. Doki szemléli a kiszolgáltatottan fekvő nőt. A keskeny ágyon úgy fér a combok közé, hogy Viki lábai emelve, nyújtva a vállán nyugszanak.
– Engedj el! – mondaná Viki, a szájában lévő lánc miatt nem pusztán tehetetlen, megnémították. Már nem fáj a két melle, csak zsibbad, bizsereg, egyszerre menekülne, mégis vágyik a beteljesülésre. A gyakorlott szerető pontosan időzít, a mozdulhatatlanság, a mellével szembeni agresszió ellenére Viki elveszti csípője felett az irányítást, kéjtáncba kezd. Doki még nem végzett, nem hagyja magára. Önmagát feladva türelemmel várja, hogy a férfi is kielégüljön. Közben igyekszik felfogni a felfoghatatlant, mit tett vele.
– Fájni fog! – Viki elfelejtkezett volna szorításról, ha a némító lánc nem emlékeztetné, Doki óvatosan leveszi a csipeszeket, Viki felszisszen, néhány pillanatra visszatér a fájdalom. Szabadon engedi a nőt. Viki felül, összegömbölyödve a saját térdét karolja át. Doki az akasztón lógó orvosi köpenyt teríti a hátára.
– Mi a lószart csináltál? – Viki könnyei elfogytak, elapadtak, nem tud mit kezdeni az elmúlt percekkel.
– Ez az agresszió, nem, amit Zsolttól kapsz! Veled sose fog így tenni, megmutattam én.
– Mi az, hogy velem nem teszi? Más nőkkel csinált ilyet?
– Az ő kezei is gyakorlottak. Volt-e a kezében ilyen csipesz? Volt. – Viki meglátja az asztalra tett „játékszert”, nem Zsolt tapintatos, gumiborítású, állítható csipesze, hanem durva, préselő eszköz, rádermed Viki pillantása. – A klubban nem vehetjük elő, de nem csak ott dugtunk.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
