Érzi, tudja, biztos a veszélyben, az iratival sakkban van tartva. Fogalma nincs, miként működnek a festékpatronok, talán már a táska visszavételénél aktiválhatja Zsolt.
- Ne állj ellen, sokkal könnyebb lesz! Próbálkozhatsz sikítani, de betömöm a szád és Tünde két nyösszintésre nem reagál. – Felesleges dulakodásba kezdeni, Viki tűri, minél hamarabb szabaduljon.
Zsolt a nyakával kezdi, így csábította el először is, hasonló ellenállás mellett Vikit a saját irodájában, ez volt a kapcsolatuk kezdete, azt a dátumot vésette a múlté váló jegygyűrűjébe. Centiméterről centiméterre ismeri a nőt, bármennyire igyekszik Viki falat húzni és márványszoborként viselkedni, nem bízhat a hormonok táncában. A nyaka után nem nyúl a melléhez, átugorja a mellkasát, azonnal a szoknyája alá csúszik a keze. Legkiszolgáltatottabbá akkor teheti, amikor leveszi a bugyiját, szabad utat tárva, Viki a szokásos módon harisnyatartót visel. Kirántja Vikit a megadásból, fellángol a védekezés dühe, csuklójánál fogva igyekszik Zsolt kezét eltolni, a női erő azonban gyengébb, mint a férfié. Képtelen megakadályozni, hogy tenyerével egyre közelebb jusson a célhoz. Kétségbeesésében a férfi nyakába harap.
- Büdös kurva! – elszáll a pofon, azonban kontrollálja önmagát. Gyorsan tanul, ahogy Lalo mondta, nyomot nem hagy. Az ijedt révületben ellenállás nélkül veszi le a bugyit. – Hiányzol, Viki, iszonyúan hiányzol! – A „büdös kurva” dühe helyette, bánatos, szinte síró férfi esedezik. - Ne fordíts hátat kettőnknek, könyörgöm, ne tedd meg! Adj még időt!
Eltolni nem bírja a férfi kezét, a combok azonban nyithatatlanul zárnak össze, amin három pofon sem segítene, felesleges lenne az első. Zsolt a haját tépve húzza, az erejét, a küzdősportokban való jártasságát kihasználva, a bokájánál lép keresztbe, hátat fordítja magának a nőt, hasalva borítja az íróasztalra, ebben a pozícióban Viki semmit nem zárhat el. A haját húzva rögzíti a fejét, bármilyen aprót mozdul a nő, éles fájdalom követi a fejbőrén.
- Azt szeretted mindig, ha keményen játszok veled. Tegyük ezt élesben! Ne rángasd a fejed, hidd el, nem éri meg! – Másik kezének ujjai simítanak, hízelkednek a nagyajkak között. A férfi áll nyerésre, Viki már nemcsak tehetetlen, hanem kezd ellazulni. Az íróasztal magas, a mellette lévő szék karfája azonban nem, oda kényszerítve a nőt a szája is harcképessé válik. Viki felszisszen majd felsóhajt, amint a férfi megcsókolja az ölét. A lábai remegnek, kezdetben így igyekszik ellenállni, később az izgalom hat a combjaira. Zsolt legyőzte, maga alá gyűrte. Nem a fizikai megsemmisülés a legkínzóbb, a tudat, hogy nem ússza meg a közösülést, hanem az, hogy a teste, a vágyai cserbenhagyták, a férfi pártjára álltak. Engedhet a haj tépésén, amikor kigombolva, leengedve a nadrágját, magáévá teszi a nőt, kétségtelen, hogy Viki kielégülése lesz a befejezés, így is történik.
Viki zokogva ül le utána a kanapéra, a szoknya nem volt útban, azt csak felhajtotta Zsolt, az egyetlen védő takaró, amit maga köré húzhat. Zsolt jeges teát bont a hűtőből, a lánynak nyújtja.
- Menj a picsába! – Később az idő csitítja a zokogást.
- Te tudod, de élvezted. Nem szabadulsz tőlem, Kicsim! Érezni fogsz éjjel a párnádon még akkor is, amikor Lajos felesége leszel. – Az ablakhoz áll, háttal Vikinek, kortyonként fogy el a tea. Addigra a nő is elhallgat, összetörten, de csendben ül a kanapén. Zsolt papírzsebkendőt ad neki és a bugyiját. – Igazítsd meg a sminket! – Viki vánszorogva áll fel, lép a tükör elé, a fejbőre még mindig sajog, a hüvelye, a csiklója zsibbad, kín belátni, hogy a vágytól. ami beteljesült.
A tükör elől azonban nem mehet el, Zsolt szorosan mögötte áll, amikor megfordul.
- Ne csináld, kérlek! – Nem akar újabb orgazmust, ami valójában megalázta.
- Dehogynem! – Magához emeli Viki ajkát, gyengéden, lágyan csókolja meg. A lány passzív, a dühöt azonban képtelen felszítani magában az előző gyönyör után. Zsolt csókja kitartó és nem válik tolakodóvá. Meghozza a várt eredményt, Vikiben felizzik a parázs, az agya elgurul valahova az északi sarkra, jegesen tűri, hogy a csípője vegye át a hatalmat. Zsolt puhán, óvatosan fekteti a kanapéra, a blúz fennmarad, a szoknya azonban lekerül. A férfi nadrágjánál nemcsak a cipzár és a slicc nyílik, letolja magáról teljesen. – Nézz rám, Kicsim! Nézz rám, Viki!
- Ne csináld! Nem akarom! – könnyes szemmel, erőtlenül kér.
- Minek higgyek? A szavaidnak vagy annak, ahogy befogadsz?
- Nem akarom, Zsolt! Nem akarom folytatni veled! - értik mindketten, Viki nem a pillanatról beszél.
- Kurva jó szerető ő is, de nem hiszem, hogy átrepít egy másik dimenzióba. – Sajnos igaza van.
- Nem arra van szükségem.
- Soha nem fog senki pótolni. Csak időt adj, Kicsim! Maradj mellette, de ne menj még hozzá!
- Hányszor fogsz még, hány garázsban nekem esni?
- Soha többet. Utána megoldja, hogy távol maradjak tőled és azt nem viselném el.
A beszélgetés vége felé ismét egymásra talál a bőrük, a testük, Zsolt óvatosan, elnyújtva hatol be, Vikinek lenne ideje, módja ellenkezni, ám vágyik a beteljesülésre.
Olvasd a facebookon a Csokrok nélkült már az inkubátorban, a kézirat elkészülte során!
